Liverpool

Roy Hodgson magyarázza bizonyítványát

Roy Hodgson nem tudta leplezni csalódottságát a Liverpool szombat esti, Newcastle-ban elszenvedett 3-1-es veresége után. A Vörösök kilencedikek a Premier League-ben, a problémák egyre csak gyűlnek az Anfield Roadon.

Roy Hodgson egyelőre nem tudott csodát tenni a LiverpollalA Liverpool Kevin Nolan góljával már a 15. percben hátrányba került, Kuyt a második félidő elején egyenlített, de Barton a 80. percen ismét megszerezte a vezetést a Szarkáknak, Carroll gólja pedig megadta a kegyelemdöfést a Poolnak.

"Kudarc, sőt szörnyű csapás számunkra ez a vereség, pedig már úgy tűnt, felálltunk, az elmúlt mérkőzéseken jól teljesítettünk. Az első félidőben elégedett voltam a csapattal, de a második newcastle-i gól után összezuhantunk, a védelem is csődöt mondott" - értékelt Hodgson a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón.

Arra a kérdésre, miért nem megy idegenben a játék a Vörösöknek - a Premier League-ben eddig hétszer kikaptak, kétszer ikszeltek, és mindössze egyszer győztek vendégként - és milyen változtatásokat tervez, a következőket válaszolta a menedzser:

"Ez egy nagyon egyszerű kérdés, folytatnunk kell a kemény munkát, hogy 90 percen keresztül egyenletes teljesítményt nyújtsunk. Persze az önbizalom is fontos tényező, ha idegenben nyerni tudunk, az feltölti az egész csapatot."

Kérdés, hogy a klubvezetők meddig szavaznak még bizalmat Hodgsonnak, aki a Fulhammel csodát tett, de a sztárokkal teletűzdelt Liverpool túl nagy falatnak tűnik a 2009-2010-es szezonban az év edzőjének választott szakembernek.