Kézilabda EB

Nagyot küzdve nyert a magyar válogatott

Szucsánszki, Pálinger és Herr kiemelkedő teljesítményének köszönhetően egy góllal legyőztük Ukrajnát, ezzel jók az esélyeink az elődöntőbe kerülésre.

Magyar-Ukrán_afp

Ukrajna ellen a Telenor kupán már pályára léptünk az idén, akkor 30-27-re egy szoros mérkőzésen tudtunk nyerni. Az már a mérkőzés elején látszott, hogy két nagyjából azonos erősségű csapat találkozik egymással, egyik sem tudott elszakadni a másiktól. Nyitott védekezéssel kezdte a magyar válogatott a találkozót, de ez nem zavarta meg az ukránokat, 3-1 után könnyen tudták kiegyenlíteni az állást. Szucsánszki most is kiemelkedően játszott, a nagy darab védők mellett betöréseivel gyakran okozott veszélyt az ukrán kapu előtt. Tomori átlövésével 7-5-re sikerült elhúznunk, de az ukrán csapat hétméteresből fel tudott jönni egy gólra újra. Egész mérkőzés alatt látszott, hogy képességekben talán jobb a magyar válogatott, de nem tudta fölényét gólokban megmutatni. Az ukránok sztárjára, Pidpalovára nem készültünk fel kellően, mert folyamatosan helyzetbe tudott kerülni, ezért egy idő után követő emberfogással is védekeztünk rajta. Továbbra is problémát jelentett, hogy beállóból Szabó Valéria kevés veszélyt jelentett az ukrán kapura. Fej-fej mellett haladtak a csapatok, a 25. percben Manaharova ismét egyenlíteni tudott, az állás 11-11 volt. Aztán az első félidő hajráját sikerült megnyomnunk, és ha Tóth Tímea nem hibázza el a hétméterest egy másodperccel a vége előtt, háromgólos vezetéssel vonulhattunk volna a szünetre. Az állás azonban így is 14-12 volt a javunkra.

A második játékrész első perceiben az ukránok feljöttek ismét egy gólra, aztán azonban Bódi, Tóth és Vérten révén sikerült elhúznunk 18-14-re. Ekkor úgy is gondolhatták sokan, hogy eldőlt a mérkőzés, azonban az ukránok nem adták fel, és harcos játékkal sikerült csökkenteniük a különbséget. A második félidő felénél újra csak egy gól volt a válogatottunk előnye, és ekkor Mátéfi Eszter úgy döntött, hogy lehozza az amúgy jól védő Pálinger Katalint, akinek a helyére Herr Orsolya állt. Ezt követően Bulathot kétszer is kiállították kapott gólunk után, ami továbbra is izgalmassá tette a párharcot, nem tudtunk elszakadni a riválisunktól. Tomori aztán egészen érthetetlen viselkedésével büntette tovább saját csapatát, visszament a pályára akkor, amikor még fél perc vissza volt a kiállításából, így újabb két percet tölthetett a kispadon. Szucsánszki viszont emberhátrányban is bátran bement az ukránok középső védői közé, és fontos gólokat szerezve tartotta a lelket a magyar csapatban. Tíz perccel a vége előtt az ukránok ismét egyenlíteni tudtak, így kezdődhetett minden elölről. Ezt követően viszont elindult Herr Orsolya parádéja, a magyar kapus ziccerek sorát hárította, ennek köszönhetően Sopronyi és Kovacsics góljaival két góllal sikerült elhúznunk ismét a riválistól. Az utolsó percekre is maradt izgalom, Kovacsicz ugyanis ziccert rontott, így 26-25-ös magyar vezetésnél az ukránok- emberhátrányban ugyan- de támadhattak az egyenlítésért, ezt azonban sikerült kivédekeznünk, így nagy nehézségek árán, de ismét legyőztük az ukrán válogatottat.

A magyar csapat nem játszott jól, de nagyot küzdve, csapategységének köszönhetően felül tudta múlni ellenfelét, a svédek elleni mérkőzésen azonban nem lesz elég Pálinger, Herr és Szucsánszki kiemelkedő játéka a győzelemhez.


Mátéfi Eszter, a magyar szövetségi kapitány az MTI-nek nyilatkozott a mérkőzést követően.


"Nem játszottunk jól, de a legfontosabb a győzelem volt. A találkozó elején nem találtuk a ritmust, majd amikor összeállt egy ütőképes sor, akkor többször is elléphettünk volna, ám sorsdöntő pillanatokban hibáztunk. Így aztán a vége szoros lett, de az egyéni teljesítmények révén sikerült begyűjteni a fontos két pontot. Tetszett, hogy nagyon küzdött a csapat. Remélem, kedden jobban játszunk majd a hollandok ellen" - értékelt Mátéfi.

Középdöntő, 1. forduló, II. csoport:

Magyarország-Ukrajna 26-25 (14-12)

Gólszerzők: Szucsánszki 6/1, Vérten 4, Kovacsics 4, Tóth 3, Bódi 2, Tomori 2, Bulath 2, Vincze 1, Szabó 1, Sopronyi 1, illetve Pidpalova 9/4, Manaharova 7, Borscsenko 2/1, Bahirjeva 2, Vascsuk 2, Batkova 1, Nyikolajenko 1, Zorja 1