NB I

Kiegyensúlyozott őszt produkált a Pápa - Véber

A szakvezető kevés játékos érkezésére számít, Abwo távozása esetén viszont egy gyors csatárt mindenképpen igazolna.

PápaA tegnapi Ligakupa mérkőzéssel a Lombard Pápa számára is véget ért a szezon. A csapat vezetőedzője, Véber György a csapat hivatalos honlapjának értékelte az ősszel történteket.

„Ezt a szezont mindenki összehasonlítja a tavalyival. A tavalyinál, azt gondolom jóval komolyabb őszt produkáltunk, nem voltak hullámvölgyeink, kiegyensúlyozottan szerepeltünk. Idegenben összehoztunk egy-két nagyon komoly sikert, kétszer nem kaptunk ki egymás után, tehát kiegyensúlyozottak voltunk. Két mérkőzés van, amit megnyerhettünk volna, reális esélyünk volt rá: az MTK és a Kaposvár elleni találkozókra gondolok. Azokkal a pontokkal ott lennénk valahol a dobogó környékén. Ez a csapatnak is nagy tanulság, miként az is, hogy tavasszal sokkal kedvezőbb a sorsolás, így akár odaérhetünk az előttünk levők nyakára, sőt, meg is előzhetjük őket” - nyilatkozta a fiatal szakvezető.

A csapat játékoskeretével kapcsolatos esetleges változásokra is kitért az egykori újpesti futballista.

„Azt hiszem, érkező oldalon minimális lesz majd. Abwo távozása esetén egy mozgékony, gyors csatárt mindenféleképpen szeretnénk igazolni. Néhány játékostól elköszönünk, olyanoktól, akik nálunk nem tudtak a csapat közelébe kerülni, de máshol több lehetőséget kaphatnak majd, és talán meg tudnak újulni”- mondta a pápai vezetőedző.

Véber György szerint jó a csapat tavaszi sorsolása, így van esélyük az előrelépésre a tabellán.

”Tavaly is nagy reményekkel vágtunk neki a tavasznak, de nem sikerült túl jól. Ennek több oka is van, az én eltiltásom is közre játszott ebben. Ez is tanulságul szolgált. A sorsolásunk jobb, mint az őszi, nyolc hazai találkozó vár ránk és hat idegenbeli. Olyan csapatok érkeznek Pápára, akiket ha meg tudunk verni és kiegyensúlyozott, jó játékot produkálunk, akkor az ötödik-hatodik helyen levőket is célba vehetjük”- osztotta meg várakozásait a szakember.