Dopping

Húsz magyar ellenőr lesz a londoni olimpián

Bűncselekmény lehet a doppingolás

  • MTI

A Magyar Antidopping Csoport (MACS) munkájának elismeréseként a londoni olimpia szervezőbizottsága a MACS húsz doppingellenőrét választotta be a 2012-es nyári ötkarikás játékok nemzetközi ellenőri csapatába.

Tiszeker Ágnes, a MACS vezetője csütörtöki évzáró sajtótájékoztatóján elmondta, hogy az idén kilencszáz mintát vettek le idehaza, és hat magyar sportolónál mutattak ki tiltólistán szereplő anyagot.

"Ma Magyarország nem tartozik a doppinggal megvádolható, doppingérzékeny országok közé, ennek lehet örülni" - jelentette ki a MACS vezetője. Megemlítette, hogy a nyári, szingapúri ifjúsági olimpián is volt magyar ellenőr, a 20 szakembernek a londoni olimpiára szóló meghívása - ahogy fogalmazott - "Európában egyedülálló megtiszteltetést jelent". A magyar tevékenység elismerésének további jeleként a WADA, a honi doppingellenőrzésért felelős nemzeti szervezetet is foglalkoztató Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség friss levelében tudatta, hogy Magyarország immár teljes körűen megfelel a WADA Kódex előírásainak, a kormányrendelet módosításával megteremtette az előírt jogi környezetet.

További sikerként könyvelhető el, hogy a megújított Közép-Európai Regionális Doppingellenes Szervezet (CEADO) elnökévé Tiszeker Ágnest választották meg. A CEADO a jövő héten Budapesten tartja első közgyűlését az alapító közép-európai országok, így Magyarország képviselőinek részvételével.

Fazekas Attila a sportállamtitkárságot képviselő jogászként elmondta, hogy január elejétől átfogó, új rendelet jelenik meg, amely szabályozza a doppingellenőrzés feladatait, szervezeti intézményrendszerét, a doppingeljárásokat. Arról is szólt, hogy 2010-hez képest 2011-ben 35 százalékkal több pénz jut a doppingeljárásokra, ellenőrzésre és felvilágosításra. Végül kérdésre válaszolva megemlítette, hogy ismét büntetőjogi kategória lehet Magyarországon a visszaélés teljesítményfokozó szerekkel, vagyis a doppingolás, amely büntetendővé válik jogilag is, ha - annak módosításakor - visszakerül a Btk.-ba.