Premier League

Tevez marad Manchesterben

Tevez szerint ő és Mancini is a klubért harcolnak, ezért akadhatnak ellentétek közöttük.

Tevez hagyj el a pályát miután Mncini lecseréli

Carlos Tevez a Daily Expressnek kijelentette, marad Manchesterben. Az argentin sztár elmondta, hogy hiányzik neki a két lánya, akik feleségével Argentínában élnek, de a Manchester City-t a Premier League élére akarja repíteni. Azokra a pletykákra, hogy el akar menni jelenlegi csapatától, és fel akar hagyni a labdarúgással Tevez így válaszolt: "hiányzik a családom, mint mindenki másnak a világon. Néhány hónapja már nem láttam a lányaimat, és ez kemény helyzet. Nem könnyű itt nélkülük élni, és egész nap a futballra koncentrálni, míg ők Buenos Airesben élnek. De nekem van egy megállapodásom, ezért pedig áldozatot kell hoznom, ha már elköteleztem magam a klubom felé" - mondta az argentin támadó.

Tevez mindezek ellenére elmondta, legfontosabb számára a Manchester City sorsa, és mindent ennek rendel alá.

„Az első számomra, hogy a munkát elvégezzem, rengeteg időm lesz majd, hogy a gyerekeimmel legyek. Most ez természetesen fáj, de később jobb lesz. Boldog vagyok a City-nél, őszintén mondom. Nem gondolok a visszavonulásra, az csak jóval később jöhet szóba. Minden, ami Mancinivel köztünk zajlik a pályán vagy az öltözőben, az azért történik, mert mindketten a klubért harcolunk. Mindenhol előfordulnak ilyenek. A legfontosabb, hogy tudásunk legjavát adjuk a klubnak”- utalt a menedzserrel való összetűzéseire az argentin.