NBA

Továbbra is listavezető a San Antonio

  • MTI
megosztom

A San Antonio vasárnap egy héten belül másodszor is legyőzte a vendég New Orleans csapatát, így tovább is egyedül áll az élen az észak-amerikai profi kosárlabdaligában (NBA).

A mérkőzés legjobbja a 19 pontig jutó Tony Parker volt, s együttese az idény eddigi 20 meccséből 17-et megnyert, amire utoljára 2007-ben volt példa. A találkozó során 38 ponttal is lemaradó Hornets tulajdonosa, George Shinn bejelentette, hogy eladja a klubot az NBA-nek.

A New York Knicks ezúttal Torontóban diadalmaskodott, és idegenben immár sorozatban hetedik találkozóján győzött, ilyet 1995 óta nem láthattak a szurkolók. A csapat vezére ezúttal is a nyáron érkezett Amare Stoudemire volt 31 ponttal és 16 lepattanóval.

A Memphist verő Denver edzője, George Karl megszerezte 999. NBA-sikerét, jelenlegi mérlege 999/677.
Phoenixben a közönségkedvenc Steve Nash a mezőnyből (8/8) és a büntetővonalról (4/4) sem hibázott, s 20 pontja mellé 17 gólpasszt is kiosztott a Washington ellen, amely tíz kudarc mellett továbbra is nyeretlen idegenben.

A játéknap legeredményesebbje a 39 pontos Stephen Curry lett, ám csapata, a Golden State így is kikapott a 40 büntetőjéből csak hármat elrontó Oklahoma vendégeként.

Eredmények:
New Jersey Nets-Boston Celtics 75-100
Toronto Raptors-New York Knicks 99-116
Detroit Pistons-Cleveland Cavaliers 102-92
Oklahoma City Thunder-Golden State Warriors 114-109
Denver Nuggets-Memphis Grizzlies 108-107
Phoenix Suns-Washington Wizards 125-108
San Antonio Spurs-New Orleans Hornets 109-84
Portland TrailBlazers-Los Angeles Clippers 100-91

megosztom