Kézilabda Eb-tipp

Kiszámíthatatlan az A csoport, de inkább a csapatok gyengéi miatt

Minden együttesnek az lehet a célja, hogy kiküszöbölje a hibákat

  • Maruzsa István

Úgy tűnik, Dánia válogatottjában kimaradt egy generáció. Románia bármire jó lehetne, de fontos hiányzói vannak. Ha Spanyolország elkapja a két évvel ezelőtti formát, megint messzire juthat, de ha nem... A szerb sportélet megsínylette Montenegró elválását is.

Női kézilabda Európa-bajnokság hivatalos logójaA társházigazda Dánia nagy reményekkel készül az Európa-bajnokságra, de azért nem tekinthetjük őket a torna legnagyobb esélyeseinek. 2004-es athéni olimpiai győzelmük után generációváltásba kezdtek, ami mostanra már bőven lezajlott, és úgy tűnik, nem sikerült pótolni a korábbi sikercsapatot. Az utóbbi két Eb-n tizenegyedikek lettek, Pekingbe ki sem jutottak. Igaz, a tavalyi világbajnokságon már szereztek egy ötödik helyet, ez akár a fejlődés jele is lehet.

Legnagyobb sztárjaik még a 2000-es évek elejéről maradtak, épp ezért lehet, hogy már nem képesek a régi teljesítményüket hozni. Ráadásul sérülésekkel is küzdenek. A csoportban ettől függetlenül jól teljesíthetnek, a hazai közönség biztatása biztosan átsegíti majd őket a nehéz pillanatokon. Kispadukon pedig az egyik legjobb, legtaktikusabb edző, Jan Pytlick ül, aki bármikor képes győzelemre vezetni a csapatot.

Spanyolország nagy meglepetést okozott két évvel ezelőtti ezüstérmével. Ráadásul a kínai vébén elért negyedik helyükkel igazolták, hogy nem kifutott teljesítményt láthattunk. A mostani tornára is magabiztosan jutottak ki, minden csoportellenfelüket oda-vissza verték a selejtezőkön. Nagy sztárjaik nincsenek, a hazai csapatokban kialakuló egységre építhetik a játékukat. Ez különösen a nyílt védekezésüknél lesz fontos. Ha összeállnak, megint sokáig juthatnak.

Romániát évek óta egy valódi aranygeneráció képviseli. Csak épp aranyat nem tudtak nyerni sehol. 2005-ben másodikak lettek a világbajnokságon, aztán a következő évben az Eb-re sem sikerült kijutniuk. Azóta negyedik helynél előrébb egyik világversenyen sem végeztek. Taktikailag sokszor sebezhetők, pedig az egység náluk is meglehetne, hiszen sokan játszanak együtt a Valceában. Most egy Dániában szereplő klasszis, a 170-szeres válogatott Amarei fog nekik a legjobban hiányozni, az átlövő sérülés miatt maradt ki a keretből. A nehézségek ellenére meglepő lenne, ha nem tudnák kiharcolni a középdöntős szereplést, de lehet, hogy ott véget ér az útjuk. Hacsak meg nem rázzák magukat, tudván, hogy a csapat magját alkotó korosztálynak nincs már sok lehetősége.

A csoport leggyengébb tagjának Szerbia tűnik. Déli szomszédunk más sportágakhoz hasonlóan a kézilabdában is nehezen pótolja a tőle az utóbbi húsz évben elszakadt országokból származó játékosokat. Ezúttal abban bízhatnak, hogy a nagy öregek veszik a hátukra a csapatot, és nekik köszönhetően mutatni tudnak valamit, de ehhez sokat kell fejlődniük. Főleg a taktikában. Küzdőszellemben ugyanakkor általában utolérhetetlenek, és ezt esetleg kihasználhatják, főleg, ha valamelyik ellenfelük elszúrja a formaidőzítést.

hatharom-tipp az A-csoport végeredményére:

1. Dánia

2. Spanyolország

3. Románia

4. Szerbia