Lovas sportok

Svájci siker fogathajtásban

  • MTI
Címkék:

A svájci Ulrich Werner nyerte a Papp László Sportarénában rendezett Lovas Világkupa vasárnapi fogathajtó Vk-fordulóját. A hétfős mezőny három magyar indulója közül egyik sem jutott be a hármas összevetésbe.

A szombati bemelegítő versenyszám fordított sorrendjében indult az öt világbajnokot felvonultató viadal. Juhász Péter ugyan sokat javított szombati idején, de a papírformának megfelelően így is utolsó lett. A szintén svájci Daniel Würgler viszont elképesztő tempóban száguldott végig a pályán, ráadásul egyetlen öt másodperces időbüntetéssel járó verőhibája sem volt. Ezzel jobb eredményt ért el (127.43 mp), mint Dobrovitz szombati győztes ideje.

Talán ez rakott túl nagy terhet a hatszoros vb-aranyérmes Lázár Zoltánra, de kissé indiszponált futamot produkált: ugyan csak egy verőhibája volt, de mindezt lassú sebesség mellett szedte össze. Werner is kívül maradt a 130 másodperces határon, úgyhogy izgulnia kellett a folytatásban, hogy riválisai is rontsanak. Ráadásul az aktuális világbajnok ausztrál Boyd Exell a lovak közé csapott, és szédületes sebességgel vágtázott végig a rendkívül nehéz és technikás pályán, fantasztikus tempóját mutatja, hogy két hibája ellenére alig pár századdal maradt el a hibátlan Würglertől.

A hátralévő két indulóból a holland Koos de Ronde lassúnak bizonyult, míg a csapatban világbajnok Dobrovitz szélvész gyors volt, de ezúttal négy akadálynál is hibázott, ez pedig nem fért bele az összevetésbe kerüléshez.
A három legjobból Werner kezdett, aki kockáztatós futamot produkált, de hazardírozása bejött, mert nemcsak gyors volt, hanem hibátlan is, s ezzel nem engedte meg a nagyjából négy másodperces előnyben lévő riválisainak, hogy biztonsági menetet produkáljanak. A téli, fedett versenyeken veretlen Exell sem bírta el ezt a terhet, s újabb két hibájával elmaradt Wernertől. Az összevetés előtt élen álló Würgler pedig még többet rontott, így visszaesett a harmadik helyre.

Eredmények:
1. Ulrich Werner (svájci) 253.46 mp (131.45 mp+122.01 mp, 5+0 büntető mp)
2. Boyd Exell (ausztrál) 259.47 (127.82+131.65, 10+10)
3. Daniel Würgler (svájci) 277.10 (127.43+149.67, 0+15)
...5. Lázár Zoltán 136.23 (5)
6. Dobrovitz József 139.75 (20)
7. Juhász Péter 169.77 (10)