Topligák

Allegri elégedett, Emery csalódott, Magath fellélegezhet, Mourinho bizakodik

A Milan visszavette, sőt növelte előnyét a tabellán, a Real Madrid a hajrában győzött a Valencia ellen szombaton. A Schalke magabiztosan verte a Bayern Münchent. Nyilatkozatok.

A Milan már az első félórában kialakította a 3-0-ás végeredményt a Brescia ellen, és visszavette a vezetést a Laziótól. Massimo Allegri vezetőedző maradéktalanulelégedett volt csapaat teljesítményével.

"A mai fellépésünk rendkívül fontos volt. Mindenki hatalmas odadással játszott, ebből következett az eredmény" - nyilatkozta Allegri nem sokkal a lefújás után a Sky Sportsnak.

"A legfontosabb, hogy nyertünk, kifogástalan játékkal. Ezt folytatnunk kell a következő hetekben is, ez a kötelességünk, és akkor riválisaink miatt sem kell aggódnunk."

A Real Madrid-Valencia mérkőzés utáni sajtótájékoztatón Unai Emerey, a velancia trénere rendkívül csalódott volt a blancók otthonában elszenvedett 2-0-ás vereség után, David Albelda kiálltását -kezezésért - a bíró számlájára írta. A szakvezető szerint ez volt a mérkőzés fordulópontja, ezután lőtte a Real mindkét gólját.

José Mourinho óvatosan, de bizakodik"Egyértelműen rossz döntés volt a bíró részéről, nem játszottunk egyenlő feltételek mellett. A csapatom a kiállítás után szétesett. Rendkívül fájó ez a vereség."

José Mourinho, a Real mester elismerte, hogy együttese óvatosan kezdett a Valencia ellen, de úgy véli, nem hibáztak ezzel a taktikával.

"A legfontosabb, hogy nyertünk, nem könnyű felállni egy ilyen szörnyű vereség után. Az elején még hiányzott az önbizalom, az önbecsülés a csapatom játékából, és igen, felmerült bennem, hogy mi történik, ha mi kapjuk az első gólt és nem tudjuk írányításunk alá vonni a mérkőzést. Ezért úgy döntöttem, hogy a középpályára helyezzük a hangsúlyt."

Mourinho dícsérte az eltiltottRicardo Carvalho és Sergio Ramos helyén szereplő Alvaro Arbeolát és Raúl Albiolt is.

"Hogy őszinte legyek, nem aggódom Carvalho és Ramos miatt, Arbeola és Albiol kiváló teljesítményt nyújtott, Albiol egészen fantasztikus volt."

A portugál ugyanakkor a Barcelonára vonatkozó riporteri kérdésekre nem volt halandó válaszolni.

Felix Magath egy időre fellélegezhet, a szakember alatt igencsak forró volt a gelsenkircheni kispad, de a Bayern elleni magabiztos 2-0 egy időre - a keddi BL-csoportmeccsig biztosan - elűzte a felhőket a Veltins-Arena felől.

"A Bayern remekül játszott az első félidőben, tulajdonképpen mi is, de megnehezítettük saját helyzetünket, de szerencsésen visszataláltunk" - mondta újságíróknak a rangadó után Magath.

"Ha továbbra is ilyen teljesítmányt nyújtunk, nincs szükség több válságtanácskozásra. Nyomorúságos hónapok vannak mögöttünk, a csapatnak magára kell találnia, de ez ilyen győzelmek segítenek ebben."

A Schalke kedden Lisszabonban, a Benfica elleni Bajnokok Ligája csoportmeccsen lép legközelebb pályára, már biztos továbbjutóként.