Kézilabda BL

Nagy hátrányból állt fel a Veszprém, de kikapott Hamburgban

Már hét góllal is vezettek a hazaiak, végül egy találat maradt a két csapat között

A második félidőben látott hullámvölgytől eltekintve egyenrangú ellenfele volt a Veszprém a rendkívül erős kerettel rendelkező Hamburgnak a kézilabda BL csoportkörében. Jól kezdett a magyar együttes, tartotta a lépést a hazaiakkal, de a szünet után megingott. Fel tudtak azonban állni a mieink, hétgólos hátrányból egygólosra jöttek fel, de egyenlíteni már nem tudtak.

Az első tíz percben főleg a védekezés szerelmesei találhatták meg a számításukat, csak három gól született ebben az időszakban. Mindkét oldalon remekeltek a kapusok, de néha a lövések is pontatlanok voltak. A Hamburg szedte össze hamarabb a támadójátékát, kétgólos különbség állandósult. A szünet előtt nem sokkal újra egyenlő volt állás Sulics és Terzics révén, de beállóból Vori újra vezetéshez juttatta a hazaiakat. 13-11-gyel fordultak a csapatok.

A szünet után a Veszprém megint pontatlanul játszott, a Hamburgból viszont beindult Hens. A játékot meg kellett állítani, mivel felszakadt a pálya borítása, és a kényszerszünet után a németek jöttek lendületbe. Illetve elsősorban francia játékosuk, Bertrand Gille. A mieinknek semmi nem jött össze, nekik minden, már 21-14-re is vezettek.

Laluska Balázs ellen szabálytalankodnak a Hamburg védői

Mocsai Lajos időt kért, és beküldte Nagy Kornélt, akinek nagy szerepe volt a felzárkózásban. Szélsőgólok után ugyanis több hetest harcolt ki a fiatal irányító. Ezeknek köszönhetően felzárkóztak a vendégek, és újabb karbantartás után kettő is volt a különbség, majd kisebb hullámvölgy után egy találatra is feljött a Veszprém, de egyenlíteni végül nem maradt idő.

Iváncsikék ezzel elveszítették százszázalékos mérlegüket, de továbbra is csoportjuk első helyén állnak. Az egygólos vereség ráadásul kifejezetten jó eredmény, hiszen a csoportkör végén számíthat a gólarány.

Hamburg - MKB Veszprém 27-26 (13-11)

A csoport állása:

1. MKB Veszprém 12 pont

2. Hamburg 9

3. Montpellier 8

4. Kolding 8

5. Sävehof 2

6. Tatran Presov 1