El Clásico

A Barcelona kiütötte a Real Madridot

  • Drégelyvári Anna
megosztom

Kiegyensúlyozott küzdelmet vártak, ehelyett oktatott a Barcelona a spanyol bajnokság 13. fordulójának szuperrangadóján: gyakorlatilag már 20 perc után eldőlt a mérkőzés, ötször mattolta a madridi védelmet a katalán csodagépezet. A megalázó helyzetet nehezen tűrte a Real Madrid, az indulatok többször is elszabadultak a mérkőzés folyamán. Messi helyett David Villa brillírozott, Cristiano Ronaldo csak futott - formája és az eredmény után.

Barcelona-Real Madrid: 5-0

Csattanós választ adott a Barcelona azoknak a kételkedőknek, akik óvatos, a biztos egy pontra törekvő játékot, és azoknak, akik két, topformában lévő klub kiegyensúlyozott küzdelmét várták a 161. El Clásicótól. A katalánok már az első perctől a kezükben tartották az irányítást, és a fölényt már a 10. percben gólra váltották, Iniesta passzát követően Xavi emelt elegánsan Casillas fölött a kapuba. 8 perccel később Messi beadásába a kapus csak beleérni tudott, Pedronak az üres kapuba kellett rúgni a labdát. A félidő derekán, a 31. percben aztán kis híján verekedés tört ki, a bedobásra váró Ronaldónak Guardiola nem siettett viszaadni a labdát, a portugál dühében meglökte az edzőt, Víctor Valdés egyből kifutott kapujából, hogy rendet teremtsen, a bíró mindkét szereplőt sárga lappal jutalmazta.

Az első félidőben "megelégedett"" a kétgólos előnnyel a Barca, a folytatásban aztán három perc alatt megduplázta az előnyt, David Villa az 55. és az 58. percben villant, a kegyelemdöfést Jeffren adta meg a 91. percen, 4 perccel becserélése után. A fehérmezesek csak egyszer-egyszer veszélyeztették Víctor Valdés kapuját, a becsületgólra sem futotta erejükből. Tulajdonképpen Iker Casillast sem lehet szidni, de ezzel a Barcával szemben talán még akkor sem lett volna esélye, ha Gianluigi Buffonnal véd párban. A lefújás előtt Sergio Ramosnál végképp elszakadt a cérna: előbb felrúgta Messit, majd pofon vágta az őt számonkérni próbáló Puyolt, a bíró természetesen azonnal kiállította, az öltözőbe menet még Xavi is kapott tőle egy taslit. A paprikás hangulatú találkozón González bíró hét sárga- és egy piros lapot osztott ki. Honfitársak, barátok, a négy és fél hónapja világbajnoki címet nyert spanyol válogatott tagjai dulakodtak egymással, nem futballpályára illő jelenetek zajlottak.

Florentino Pérez tavalyi újraválasztásakor újabb galaktikus csapatot, korszakot ígért a madridi szurkolóknak, de ezt a jelzőt most a Barcelona érdemli meg, Josep Guardiola vezényletével űrfocival kápráztatták el a világot a gránátvörös-kékek. José Mourinho az Inter trénereként egyszer már megverte fiatal kollégáját, most ő is csak a szemét dörzsölhette fiai gyászos teljesítménye láttán, erre az estére talán senki a világon sem tudott volna eredményes taktikát kiötleni. A Guardiola-Mourinho csata mellett Lionel Messi és Cristiano Ronaldo külön párharcát is várták ettől a találkozótól, de most nem az elmúlt két év aranylabdása döntött. Ronaldo nagyon igyekezett, de messze elmaradt formájától, pedig a Nou Camp színpadán is bemutatta Oscar-díj után kiáltó mozdulatait. Messi viszont még úgy is csillogott, hogy ezúttal nem ő volt a meccs hőse, benne volt a lábában a gól, de "csak" két asszisztot jegyezhet, mindkétszer David Villa hálálkodhatott neki. A Barcelona ezzel a győzelemmel átvette a vezetést a bajnokságban, előnye két pont a Madriddal szemben, amely elvesztette veretlenségét, és reménykedhet, hogy nem az egymás elleni eredmény dönt majd a bajnoki címről. Hacsak nem veri még nagyobb különbséggel a tavaszi visszavágót. A ma estét látva ez több mint kétséges.

Minden idők egyik, vagy a legnagyobb mérkőzéseként harangozták be ezt a találkozót, nos, hogy tényleg ez volt-e a futballtörténelem legemlékezetesebbje, nem lehet objektívan eldönteni. Ami biztos, még nagyon sokáig beszélni fognak róla, jövő április 16-áig mindenképp, akkor válaszolhat a Madrid a Bernabéuban. Mourinho eredményeit, azt, hogy életet lehelt az évek óta csak vergődő blancókba, nem kisebbíti ez a vereség, de a következő hetek döntik el, hogy a "The Special One" képes-e felrázni a madridi legénységet, és elismeri-e, hogy hétfő este Guardiola és csapata volt az úr. Ellenkező esetben a Barcelona végképp kiérdemli a futballvilág valaha volt legjobb futballklubjának címét.

Primera División, 13. forduló: FC Barcelona-Real Madrid 5-0 (2-0)

Nou Camp Stadion, 98 787 néző, v.: Iturralde González
gólszerzők: Xavi (10.), Pedro (18.), Villa (55., 58.), Jeffren (91.)
sárga lap: Valdés (33.), Villa (34.), Messi (45.), Puyol (81.), Xavi (93., a kispadról, illetve C. Ronaldo (33.), Pepe (36.), Xabi Alonso (51.), Casillas (57.), Carvalho (71.), Ramos (73.), Khedira (75.)
kiállítva: Ramos (94.)

FC Barcelona: Víctor Valdés - Dani Alves, Puyol, Piqué, Abidal - Xavi (Keita, 87.), Busquets, Iniesta - Pedro (Jeffren, 87.), Messi, Villa (Bojan, 76.)

Real Madrid: Casillas - Ramos, Pepe, Carvalho, Marcelo (Arbeola, 60.) - Di María, Khedira, Özil (L. Diarra, a szünetben), X. Alonso - C. Ronaldo, Benzema

megosztom