Európa Liga

Capdevila: A Villarreal célja az Európa Liga-győzelem!

Joan Capdevila szerint a Villarreal célja idén egyértelműen az Európa Liga serlegének elhódítása.

Capdevila a vb után az Európa Ligában is ünnepelne

"Tudjuk, hogy a Villarreal nem élklub, de mindent megteszünk, hogy úgy futballozunk, mint a nagyok. Már négy éve játszom itt, és a felfogásunk azóta is változatlan: nálunk legyen a labda és mi uraljuk a pályát."

"Nincsenek sztárjátékosaink, de a srácok már nagy rutinra tettek szert a nemzeti válogatottakban és az európai kupasorozatokban. Ez döntő fontosságú, különösen kritikus helyzetekben, az idősebek ezáltal is segítenek a fiatal tehetségeknek."

"Talán senki sem számol velünk, de a mi célunk az, hogy megnyerjük az Európa Ligát. az Atlético Madridnak ez sikerült tavaly, nekünk miért ne mehetne? Ha véghezvinnénk ezt a bravúrt, a klubot Európa trónjára ültetnénk, és a város és a csapat történetének legnagyobb dicsőségét ünnpelhetnénk. Meg vagyok róla győződve, hogy képesek vagyunk rá, többé már nem a vesztes kategóriájába tartozunk." - nyilatkozta Capdevila az uefa.com-nak.

A sárgamezesek a La Ligában eddig remekül teljesítenek, a harmadik helyen állnak a Real Madrid és a Barcelona mögött. A hőn áhított Európa Liga trófeája egyelőre még látótávolságon kívül van, két fordulóval a csoportkör zárása előtt két győzelemmel és két vereséggel a klub kiesőhelyen található, igaz, csak egy pont a hátránya az első és a második helyezettel szemben is.